2.fejezet

Hát itt a kövi fejezet remélem tetszeni fog… ezt a fejezetet Áfonyának küldöm a sok segítségért  és Jenninek mert ő a legjobb hugica a földön 

Kicsit hosszabb mit a másik, de remélem tetszeni fog! Jó olvasást és kérlek, írjatok komit!

Olyan rossz előérzetem van a mai nappal kapcsolatban… nem értem mi ez éjszaka rémálmaim voltak. Utoljára akkor álmodtam ilyet mielőtt megmentettem Holdföldét. Nem tudom mi volt az, de abban biztos vagyok, hogy nagyon rossz előérzetem van. Attól tartok valami gond lesz.

-          Maria kedvesem bejöhetek? – kopogtatott Loveday az ajtómon

-          Persze gyere – mondtam majd felpattantam az ágyról és ajtót nyitottam

-          Maria drágám látogatód jött. Lent vár az előszobában – mondta s ezzel hátat is fordított és eltűnt a lépcsőn. Ki lehet az? Még egyszer belenéztem a tükörbe, amit nemrég kaptam, mert Loveday szerint egy nő mindig legyen biztos benne, hogy csodálatosan néz ki. Lesiettem a lépcsőn, mikor leértem elakadt a lélegzetem is. Ott állt előttem Robin teljes pompájában. Nem tudom miért, de most valahogy más volt, mint máskor most olyan volt, mint egy mesebeli herceg (akinek mindig kalap van a fején és egy tollból készült dísz a nyakán)

-          Robin te mit keresel itt? – kérdeztem meglepetten

-          Hát, ami azt illeti, tudom, hogy úgy beszéltük, meg hogy az erdőben találkozunk a szokásos helyen, de gondoltam elég jövök… nem gond ugye?

-          Oh… nem dehogy gond

-          Robin – lépett a szobába a Bácsikám

-          Sir Benjamin jó napot – köszöntötte udvariasan Robin

-          Minek köszönhetjük a látogatást Robin?

-          Én csak Mariához jöttem, úgy terveztük, hogy elmegyünk egy kicsit sétálni

-          Értem hát akkor jó szórakozást – mondta a Bácsikám. Robin nem válaszolt csak bólintott egyet

-          Köszönjük bácsikám – mondtam majd az ajtó felé vettem az irányt Robin jött utánam. Mikor elmentem Loveday mellett megöleltem aztán kinyitottam az ajtót. Robin egy szót sem szólt addig, míg az erdő el nem takart minket. Indultam volna a szokásos helyünkre, de Robin elkapta a kezem és a másik irányba húzott.

-          Mit csinálsz? Hova megyünk? – kérdeztem majd megtorpantam

-          Meglepetés! – mondta és tovább húzott. Így mentünk egy darabig majd mikor már nem bírtam tovább elé ugrottam

-          Robin hova viszel? – kikerült és ismét csak ennyit mondott „Meglepetés”. További tíz percen keresztül csak húzott maga után majd hirtelen megállt.

-          Hunyd be a szemed – mondta lágy hangon. Nem tudtam miért csinálja, de becsuktam a szemem

-          A biztonság kedvéért – nem értettem miért mondta csak azt hallottam, hogy valamit matat majd bekötötte a szemem. Úgy tűnik megtanulta, hogy túl kíváncsi vagyok. Nem tudtam mit csinálhat mögöttem, de éreztem a közelségét majd egy finom és bizonytalan mozdulattal a derekamra csúsztatta a kezét és elkezdett egyenesen vezetni. Pár métert sétáltunk csak majd megint megálltunk és levette a kendőt a szememről elém sétált és:

-          Most már kinyithatod a szemed. – lassan kinyitottam a szemem kicsit hunyorogtam, mert hirtelen erős volt a fény, de mikor megláttam hol vagyunk elakadt még a lélegzetem is.

-          Tetszik? – kérdezte Robin félénken

-          Robin ez gyö-gyönyörű – csak ennyit tudtam kinyögni, mert a látvány letablózott. Itt minden olyan csodálatos egy kis rét rajta száz és ezer szebbnél-szebb virág és egy kis patakocska, ami kettészeli az egészet.

-          Örülök, hogy tetszik… gyere - mondta majd elindult a rét közepe felé megállt a patak mellett és leült a földre. Én ott álltam fölötte és nem tudtam mit csináljak. Elkapta a kezem és óvatosan lehúzott maga mellé majd lefeküdt. Én is lefeküdtem mellé és csak bámultuk az eget. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy apró mintákat rajzol a tenyerembe. Mostanában olyan fura dolgokat csinál mit ez is.

-          Robin én… - kezdtem, de nem hagyta, hogy végig mondjam

-          Ne mondj semmi Maria – mondta majd felpattant. Elkaptam a kezét mielőtt elrohant volna és lehúztam magam mellé – Maria sajnálom én csak azt hittem, hogy…

-          Mit Robin? Mit hittél?

-          Azt hogy te is úgy érzel, ahogy én – mondta majd lehajtotta a fejét – hogy szeretsz engem.

-          Robin, de hát én, szeretlek téged ez az, amit már hónapok óta el akartam mondani. – mikor kimondtam, hogy ”én, szeretlek” rám nézett és felcsillant a gyönyörű barna szemében valami remény. Remény az után hogy szerelme viszonzást talált, hogy amit érez, azt nem kell elfojtania, hanem avval, oszthatja, meg aki számára az életet jelenti. Közelebb hajolt és olyan szenvedéllyel, olyan tűzzel csókolt meg hogy a fellegekben éreztem magam. Mikor már nem bírtuk levegővel kicsit eltávolodtunk egymástól és csak arra tudtam gondolni, hogy biztosan álmodom. Ekkor beugrott hirtelen felpattantam és elkezdtem rohanni. Robin utánam futott és a nevemet kiabálta, mikor elkapott zihálva kérdezte:

-          Maria mi a baj? Miét futottál el?

-          Robin az álom! Valami baj fog történni… érzem. – ebben a pillanatban három férfi támadt Robinra kettő pedig engem fogott le. Elkezdtem kapálózni, de nem tudtam kiszabadulni. Aztán egy hatalmas ütés és már csak a sötétség és én.