1.fejezet

Már több mint három éve hogy megmentettem Holdföldét… ezt még mindig nehéz elhinni, hogy én Maria Merryweather megmentettem az otthonom. Azóta sok minden változott: Bácsikám és Loveday összeházasodtak, Miss Heliotrope és Mr. Digweed szintén egybe keltek és hát Robin… Robin de Noir és én az óta nagyon jóba lettünk folyton együtt vagyunk legtöbbször az erdőben ahonnan annak idején a bácsikám kitiltott. De van még egy hely ahova hetente vagy kéthetente vissza szoktam járni… az a hely ahol annak idején megtört az átok a hely ahol minden kezdődött és végződött. Az az egyetlen hely ahol egyedül tudod lenni a szobámon, kívül mert mindenhol máshol megtalál Robin. Istenem Robin megbeszéltük, hogy találkozunk. Felpattantam a székemből majd lerohantam a lépcsőn bementem az étkezőbe.

-       Bácsikám, ha nem gond én ma nem ebédelnék, nem vagyok éhes és amúgy is rohannom kell.

-       Hova ez a nagy sietség Maria?

-       Ami azt illeti megbeszéltük Robinnal, hogy az erdőben találkozunk

-       Szóval Robinnal így már mindent értek – mondta mosolyogva – menny nyugodtan

-       Köszönöm bácsikám – Először Loveday most meg ő nem értem miért mosolyog, ilyen furcsán mindig mikor Robinnal van találkozóm. Siettem ki az ajtón majd be az erdőbe a szokásos kis helyünkre. Mikor oda értem Robin már ott ült az egyik fatönkön és épp faragott valamit. Mikor közelebb akartam menni véletlenül ráléptem egy faágra, ami reccsent a talpam alatt. Mivel Robinnak kivételesen jó a hallása így meg hallotta és gyorsan zsebre rakta, amit csinált.

-       Késtél Hercegnő – azóta is hercegnőnek szokott hívni.

-       Tudom bocsánat csak épp… kicsit elgondolkodtam.

-       Mint mindig megint én nyertem… - nem értem Robin mindenből versenyt csinál

-       Mi az, hogy te nyertél? – ekkor már ott voltam közvetlen mellette

-       Jól halottad hercegnő – felállt – én nyertem

-       Ebben ne legyél olyan biztos – mondtam mosolyogva majd lekaptam a híres kalapot a fejéről és elkezdtem vele szaladni. Egy hangos és meglepődött „hé” kíséretében utánam rohant, hogy elkapjon. Futottam és nem fordultam, hátra mert tudtam, ha megteszem, biztos neki megyek valaminek.

-       Add vissza a kalapom te kis szörnyeteg – Eddig hercegnő voltam most szörnyeteg. De nem ez az első „gúnynevem”. Voltam már boszorkány is mikor innen nem messze fellógattam egy fára. Már kb. 3 perce kergetett mikor megbotlottam egy kiálló gyökérbe és arccal előre zuhantam az avarba. Mire megfordultam Robin már ott állt fölöttem és engem nézve nevetett.

-       A nagy vadász ismét győzedelmeskedett – mondta egy önelégült mosoly kíséretében

-       De a kalapod még mindig nálam van – mondtam majd felpattantam és futni akartam tovább, de nem tudtam, mert elkapta a karomat és egy fához taszított gyengéden. Egyre közelebb jött hozzám, míg csak pár centi volt köztünk.

-       Add vissza szépen a kalapom és nem fog semmi történni. – a szívem a torkomban dobogott nem mertem megszólalni, mert féltem, hogy ki ugrik. elengedte a kezem, de mielőtt ki tudtam volna szabadulni átkarolta a derekam és megfogta a hátam mögött lévő kalapját. Nem engedtem el, de ő sem húzta ki a kezemből. Ott álltunk ebben a pozícióban vagy két percen keresztül. Éreztem a meleg leheletét az arcomon. Még közelebb hajolt, már ha ez még lehetséges… a közelségétől megijedtem és elengedtem a kalapot. Feltette a fejére és távolabb lépett tőlem.

-       Megint nyertem! – kiáltotta egy komisz féloldalas mosollyal az arcán. tudtam, hogy ezt ma már nem tudom meg cáfolni így csak ennyit mondtam

-       Csaltál! – Nem mondott rá semmit csak még nagyobbra húzódott mosolya. Ezután leültünk és még órákon keresztül beszélgettünk. Kitárgyaltunk minden egyes témát csak azt az egyet nem amit én igazán szerettem volna.